Haza és Haladás

2007-12-17

Haza és Haladás

A vetélkedő felhívását minden székesfehérvári általános és középiskolának kiküldtük, kísérő levéllel együtt, melyet Warwasovszky Tihamér polgármester, a HTBK elnöke és Boldizs Kálmánné az Oktatási Bizottság elnöke írtak alá.
Minden eddiginél nagyobb a jelentkezések száma : 28 középiskolás és 17 általános iskolás csapat szeretné megmérettetni magát e nemes vetélkedőn, melyet az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc témaköréből hírdettünk meg, a l6o. évforduló jegyében.
Havonta egy alkalommal felkészítő előadáson vesznek részt a tanulók,
majd előselejtező után kerül sor 2008 májusában a döntőre.

Ezidáig két remek előadást hallhattak a gyerekek, Berta Annamária a Ciszterci Szent István Gimnázium történelmi munkaközösségének vezetőjétől, majd ezt követően Dr. Vízi László aKodolányi János Főiskola docensétől.

Egy-egy alkalommal közel 200 diák vett részt az előadásokon. A versenynek az ad különlegességet, hogy a diákok az elhangzott előadások anyagából vetélkednek.

A vetélkedő eddigi részvételi sikere a lelkes pedagógusoknak is köszönhető, akik elkísérik adiákokat és elismeréssel nyilatkoznak a
szervezésről.

Horváthné Horváth Ilona