Military Klub

2008-10-30

Military Klub

Előadássorozat és vetélkedő 7-8 és 9-10. osztályosok számára

FELHÍVÁS

Hadtörténeti vetélkedőre

A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete a Honvéd Kulturális Egyesülettel együttműködve, több éves hagyományt követve hadtörténeti vetélkedőt hirdet „Katonák a kerek évfordulók tükrében” címmel.

A vetélkedőre Fejér megye általános iskoláiból a 7.-8. osztályos tanulókat, a középiskolákból 9.-10. osztályos diákokat várunk 4 fős csapatokban.

A vetélkedő és a felkészítő előadások tematikájában szerepel a 160 évvel ezelőtt történtek felelevenítése, a NATO magalakulásának 60. illetve hazánk tagságának 10. évfordulója, az önkéntes haderő kialakításának 5. évfordulója, s ehhez kapcsolódóan annak egyik legjelentősebb tevékenysége a nemzetközi békefenntartásban való katonai részvételünk.

A vetélkedőre a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével lehet benevezni, melyet az első foglalkozásra személyesen kérünk elhozni.

A felkészítő előadások a Military Klub keretében zajlanak havonta egy alkalommal, melyre szeretettel várunk olyan érdeklődőket is, akik a vetélkedőre nem neveztek.

Az egyes előadásokat a témát igen jól ismerő, neves szakemberek tartják.

Az első előadás időpontja: 2008. november 6. csütörtök, 15 óra Helye: Helyőrségi Klub /Székesfehérvár, Malom u. 2./

Sikeres felkészülést kívánunk!

Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, Honvéd Kulturális Egyesület