Általános Iskolások Honvédelmi Versenye Pákozd – 2009

2009-10-27

Általános Iskolások Honvédelmi Versenye Pákozd – 2009

A jelentkezési határidő közelében a fehérvári és a környékbeli oktatási intézményeket ismételten megkerestük telefonon.
A jelentkezést három település nyolc intézménye adta le 11 csapattal, amely 55 tanuló jelentkezett. A pákozdi tornapálya útvonala került kijelölésre a verseny helyszínéül.

A verseny során a résztvevők 6 állomáson adtak számot felkészültségükről, ügyességükről és állóképességükről.
Az elméleti feladatokat hét állomáson dolgozták fel a diákok egy teszt, melynek kérdései a szabadságharchoz és napjaink NATO tagsághoz kapcsolódtak. A másik feladat két puzzle összeállítása, valamint a 13 aradi vértanú neveinek összepárosítása volt.
A gyakorlati állomásokon lőttek, kézi gránátot dobtak, sérültet szállítottak és egy kötélpályán beülő segítségével „nagy mélység „felett segítették át egymást.
A verseny előkészítésében, végrehajtásában és a személyi és tárgyi feltételek biztosításában jelentős segítséget kaptunk a székesfehérvári Polgári Védelmi Kirendeltségtől.
Az állomásokon a HTBK tagjai és aktívan kivették a részüket.
Az eredmények alapján az első három helyezett lett kiemelve melyek a következők voltak:

1.helyezett: Németh László Általános Iskola – Székesfehérvár
2.helyezett: Széna Téri Általános Iskola III. – Székesfehérvár
3.helyezett: Általános Iskola – Bodajk

 

A versenyt követően az étkezés a honvédség által került biztosításra.
A verseny jó időben, jó hangulatban telt a diákok élményekkel és hasznos ismeretekkel távoztak.

Nagy Lajos mk. pv. alezredes
pv. tanácsos
kirendeltségvezető