A megemlékezés kezdetén Kovács Éva, a Gyergyószentmiklósi önkormányzat főosztályvezetője Mezei János polgármester nevében köszöntötte a megjelenteket és elmondta: az 1944. szeptember 7-i és az azt követő napok eseményei a település népének életén örök nyomott hagyott. A virradat után bekövetkezett események során a város megtelt ellenséges szovjet katonákkal, akiket csak a német és magyar csapatok közös erővel tudtak megsemmisíteni. A 159 székesfehérvári honvéd a harcok színhelyén, tömegsírban, míg az ellenséges katonák a gyergyói temetőben nyugszanak. Emlékeztetett: a honvédek emlékére a 90-es évek elején az akkori polgármester, dr. Dézsi Zoltán Burján Gál Emil szobrászművésszel terveztette meg az első emlékművet. A sírok kopjafáit Orbán Béla és Karancsi László faragták. Két éve a Székesfehérvári Honvédség és Társadalom Baráti Kör készíttetett emlékművet, hiszen a honvédek a fehérvári pótezred katonái voltak. A baráti kör kezdeményezte a két város közötti kialakult polgári kapcsolatok elmélyítését.
A Gyergyószentmiklósiak az elmúlt esztendőben keresztet állítottak a drámai napok során életüket vesztett hozzátartozóiknak. A kőbe vésett névsorban több gyermek és egy leány neve is olvasható. Többségük életét eltévedt golyó, repesz oltotta ki.
– Hatvanhat évvel ezelőtt megtörtént az, amiről sokan úgy gondolták, hogy csak a görög drámák világában létezik, vagyis a sors és a fátum beteljesedett. Beteljesedett 159 fehérvári újonc végzete és Gyergyószentmiklós sorsa is – ezeket a gondolatokat Csergő Tibor történész, a helyi Tarisznyás Márton Múzeum igazgatója osztotta meg hallgatóságával. Hozzátette: nehéz pillanatokat élt át a település, a felszegi családok, amint tehetetlenül kellett szemlélniük, hogy családi örökségük miként semmisül meg. Tehetetlenül nézték amint a számukra tiszteletnek és becsületnek örvendő honvéd egyenruhákban szanaszét hevernek az újoncok, a középkorú és az öreg, pótszázadba bevonult magyar katonák holttestei.
Sorsa közös volt Gyergyószentmiklósnak, a honvédeknek és annak a Magyarországnak is, amelyet később eltávolítottak tőlük. Az emlékhelyek a mai napig is fontosak azért, hogy az együvé tartozás gondolata fennmaradjon, hogy számukra továbbra is a becsület mundérja legyen a magyar honvédegyenruha hangoztatta az igazgató, majd arra is emlékeztetett, hogy az elmúlt ötven évben ezekről a tragikus eseményekről csak suttogva lehetett beszélni és emlékezni. A véráztatta székely szülőföldhöz való kötődést, ennek a becsületét és tiszteletét bizonyítja, hogy az emlékezés ténye nem veszett ki.
– Számunkra ez ugyan olyan jelentőségű emlékhely mint az aradi vesztőhely, vagy a magyar történelem számos más pontja, ahol mindig bizonyítani kellett, van helyünk a Kárpát-medencében.
Blénessi Jenő, a város díszpolgára egykori világháborús élményeit felelevenítve arról beszélt, hogy beteljesedett 159 honvéd sorsa a Gac-hegy oldalában. A századnyi honvéd Székesfehérvári 3/III. pótszázad katonái voltak, közülük többen egészségügyi okokból eredően nem számítottak harcképesnek. Végül a sürgető hadiállapot, és a haza védelme érdekében őket is harcba kellett küldeni. A helyszínre érkező szovjet hódítók bizonyára felmérték, hogy itt lesz az a környék, ahol három napi szabad rablást hajthatnak végre. Hosszú időn át a Gac hegy nevét kimondani sem volt szabad, mert a hatalom félt a tömegsírba helyezett honvédek poraitól.
A Gac oldalán történtek sokáig ismeretlenek voltak az emberek előtt, de ezen a hegy oldalon székely nótás lány sohasem aratott búzát, székely legény sem vágott füvet szénának zárta a szavait.
A megemlékező gondolatokat követően unitárius, református és katolikus egyház lelkipásztorai szertartás keretében kegyeleti megemlékezést tartottak. A magyar honvédek márvány emléktáblája előtt koszorút helyezett el Dr. Fodor Lajos vezérezredes a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára, Székesfehérvár Önkormányzata nevében Horváth Miklós Csaba képviselő, és László Tibor református lelkipásztor, a Honvéd Helyőrség nevében pedig Győrössy Ferenc nyugalmazott altábornagy, Dr. Görög István ezredes, és Tóvári Róbert hadnagy. A polgári áldozatok emlékműve előtt a Dr. Dézsi Zoltán a román állam korábbi államtitkára, Pál Árpád parlamenti képviselő, a pártok és civil szerveztek képviselői hajtottak fejet. A megemlékezés a Szózat és a Székely himnusz közös eléneklésével zárult.
Fodor Lajos Államtitkár kérdésünkre elmondta: Édesanyám gyergyószentmiklósi születésű, 1956 nyarától itt töltöttem gyermekkorom nyarait. Csak szűk családi körben a férfiak emlegették maguk között mi is történt itt 1944. szeptemberében. A megemlékezés komoly érzelmeket váltott ki belőlem. Most szembesültem azzal, hogy mi a jelentősége annak, hogy az a 159 magyar katona, aki hősi halált halt, Székesfehérvárról származott és póttartalékosként érkeztek. Amikor a világháború a vége felé közeledett, s gyakorlatilag minden veszni látszott, ezek a katonák, önfeláldozó módon védték a számukra kijelölt frontszakaszt és Gyergyószentmiklós térségét. Ha mindezt katonai szempontból nézzük, el kell ismerni, nem voltak megfelelően felkészítve a hozzájuk képest a ma oly divatos szóhasználattal kifejezve – „profibb módon kiképzett szovjet felderítő katonákkal szemben. Sajnos ennek estek áldozatul. Én mind ezt nagyon tanulságosnak tartom és egyúttal üzenet jelentőséggel bír a jövő nemzedékek számára. A honvédek életüket adták hazájukért, minden fajta feltétel nélkül. A mának szóló üzenet az, hogy példaképnek kell tekintenünk ezt a fajta helytállást: nincs elveszett helyzet. Számunkra kiemelt fontosságú, hogy ismét egy nemzeti haderőt kell megalapoznunk, egyúttal a társadalomban is változást kell elérni ahhoz, hogy megbecsüljék a katonákat, akik a haza honvédői.
Szöveg és fotók: Szűcs Gábor