Albániában jártunk

2012-09-23

Albániában jártunk

 Meglátogattuk Kruja, Tirana, Durres, Berat, Vlora, Shkodra városait.

Tirana

Minden alkalommal megállapítottuk, hogy imponáló dinamizmus jellemzi a fejlődést, ami az élet minden terét áthatja. Épülő sztrádák, sokasodó toronyházak, daruk és építőmunkások mindenütt, szorgos albán kereskedők, egymást érő benzinkutak és üzletek.
Nagyon sok az autó és azok többsége nagyteljesítményű nyugati gyártmány, többsége BMW, Mercedes, Audi.htbk_l_kirandula_tirana-albania-20-k

Természetesen az átalakulás és az építkezés sok szeméttel jár, aminek nyomai általánosak és az idegen szemét a helyiekénél jobban zavarja.
Ezzel a tanulmányutunk egyik fő célját az összeszokott társaságunk kohéziós erejét is teszteltük. A baráti társaságunk rendkívül fegyelmezetten és empatikusan viselte a látottak okozta hatások tolerálását, és a szituációk által tovább erősíthettük kollektívánkat.

Skhoda

Fontos feladatnak tartottuk az albán magyar történelmi kapcsolatok megismerését, azok helyszíneinek felkeresését. Megállapítottuk, hogy viszonylag kevés a közös múltunk eseményeire történő hivatkozás és azok közül is épp az átalakulás következtében napjainkban tűnnek el utca nevek (pl. Hunyadi János tere Kruja városában), vagy méltatlan állapotban van, mint az 1956-os emlékmű Shkodra városában.
Baráti körünk két koszorút kívánt elhelyezni, de csak egyet tudott. Kicsit szomorúan álltunk annál az egynél is, mivel méltatlannak találtuk a környezetet, de úgy éreztük talán a koszorú látványa felhívja a figyelmet arra, hogy vannak akiknek fontos, hogy a hazától távol is megörökítik a forradalom és szabadságharc emlékét. Talán ez is erőt fog adni a helyieknek, hogy rendbe szedjék a táblát és a környezetét.

Kruja

Fáradtan, de élményekkel feltöltődve és közösségben megerősödve tértünk haza egy 29 órás autóbusz utat követően a tervtől eltérően a hetedik napon Székesfehérvárra. A késlekedés oka a szerb-magyar határon eltöltött közel 7 óra, amely nagyon sok gondolat elindítója.
Európa kapujában csak összeszorított ajkakkal lehetett „tűrni”, de itthon talán kimondhatjuk a kérdést, biztos így kell ennek lennie?

Teljesítve a kitűzött célt, megköszönjük az út előkészítésében a levezetésében résztvevő tagtársaink munkáját! Szervezetünk tagsága már az újabb utazás tervezését kezdte meg. Örömmel várjuk tagságunk ötleteit és felajánlásait a 2013-as kirándulás aktualitását illetően.

útibeszámoló: Görög István
fotók: Balogi Zsolt