56 percben 56’-ról

2012-10-23

56 percben 56’-ról

A Katonai Emlékparkban az elmúlt évben került kialakításra és felavatásra az 56’-os Emlékpont, mely most egy új elemmel gazdagodott. Az ünnepség keretében került sor a Székely Kornél, grafikusművész által elkészített 56’- os hirdetőoszlop-palást átadására. A korabeli oszlop több négyzetméternyi felületén megjelenített szövegek és képek szemléletesen mutatják be az 56 évvel ezelőtti eseményeket, de nem csak ismeretet adnak, hanem érzéseket is sugároznak. Erről is szólt dr. Longauer Tibor úr, a Pesti Srác Alapítvány főtitkára, amikor röviden bemutatta a most átadott oszlopot.Az ünnepség meghívott szónoka – vitéz Hajdú Szabolcs úr, a forradalom aktív résztvevője – a személyes élményeit és érzéseit idézte fel a résztvevőknek, akik döntő többsége fiatal volt, hiszen a pákozdi Nemeskócsag Általános Iskola valamennyi tanulója jelen volt az ünnepségen, és az ünnepi műsort is az iskola diákjai mutatták be. Molnár Péter igazgató úr ünnepi gondolataiban azt idézte fel, hogy Ő, aki már csak hallomásból tudhatott 1956 sorsfordító eseményeiről, miként élte meg a több mint fél évszázaddal ezelőtti dicső a napok megismerését, hiszen az egykori tankönyvei torzítottan mutatták be
vagy elhallgatták azokat.

A megemlékezés koszorúi és virágai körbeölelik a Katonai Emlékpark 56’-os Emlékpontját, s egyben az 56 évvel ezelőtti eseményeket, s azok ismert és névtelen hőseinek emlékét és tiszteletét.

Az eseményről hamarosan fotók is elérhetőek itt, a honlapon.