1 százalék – felajánlás

2016-02-08

1 százalék – felajánlás

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR SZÉKESFEHÉRVÁRI SZERVEZETE

Önnek 1% felajánlás,
nekünk 100% támogatás, biztatás és segítség.

Tisztelt Hölgyem, Uram!
Kedves – reményeink szerinti – Támogatónk!

A Baráti Körünk az elmúlt évben ünnepelte megalakulásának 20. évfordulóját.
Az elmúlt két évtizedben bebizonyítottuk, hogy szükség van a szervezetünkre, amely erős köteléket biztosít a katonák és a civil társadalom tagjai között, s segíti a honvédelem társadalmi támogatottságának erősödését. A lelkesedésünk csodákra volt képes, hiszen olyan nyomokat hagytunk a szűkebb és tágabb környezetünkben, mint például a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely kialakítása és programokkal történő megtöltése, a doberdói csatatér Visintini kápolnájának és az I. világháború hőseinek emléket állító „Negyedik gúla” felújítása, vagy például a székesfehérvári katonahősök emlékművének felállítása Gyergyószentmiklóson. Számtalan sikeres gyermekrendezvény is fémjelzi munkánkat: nemrég köszöntöttük a Hazafiság Iskolája programunk tízezredeik résztvevőjét, több mint ezer pályamunka érkezett a nemzetközivé szélesedett gyermekrajzpályázatunkra. Általunk szervezett nyári honvédelmi táborok, valamint versenyek, vetélkedők kínálnak tartalmas, izgalmas programot a gyermekeknek. Sikeres volt a Honvédfesztivál valamennyi programeleme és újabb szép könyv jelzi a nyomtatott formában történő értékteremtő, értékmegőrző tevékenységünket.

Ez a „csoda” azonban csak az Önök segítségével, támogatásával folytatható, mely sok-sok 1%-ból, felajánlásból és adományból tevődik össze. Azon személyek 1%-os felajánlásaiból, támogatásaiból, akik fontosnak érzik a hadtörténelmi, honvédelmi értékeket, a katonai hagyományok ápolását, az ifjúság hazafias-honvédelmi nevelését, s ennek érdekében támogatják az ebben felelősségteljes, önként vállalt, de társadalmilag fontos tevékenységet végző civil szervezetünket.

A következő időszakban folytatjuk a már hagyományosnak mondható programjainkat, tovább kívánjuk bővíteni a Katonai Emlékpark látnivalóit és programjait, nagy figyelmet fordítunk a jövő generációja hazafias-honvédelmi nevelésére, a hadtörténelmi emlékeink és hagyományaink, illetve a katonakultúra ápolására.

Tegyen Ön is 1%-nyi csodát, járuljon hozzá a közös céljaink eléréséhez!
Kérjük Önt, Önön keresztül ismerőseit, hogy adóbevallása elkészítésekor gondoljon ránk és szervezetünknek ajánlja fel adója 1 %-át ezzel is támogatva szervezetünk célkitűzéseinek megvalósulását.

Tisztelettel és köszönettel:
Dr. Karsai Béla, elnök

A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete adószáma:
18484126-1-07
Számlaszáma: 11736116-20140452-00000000