Ifjúsági Honvédelmi Tábor 2016 – felhívás

2016-03-01

Ifjúsági Honvédelmi Tábor 2016 – felhívás

2016 – VELENCE

A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, valamint a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely, negyedik alkalommal is megrendezi az Ifjúsági Honvédelmi Táborát. Ebben az évben a Velencei-tó északi partján lévő Drótszamár Park & Kemping lesz a táborunk helyszíne, mely magas színvonalú feltételeket biztosít az elszállásolás és étkeztetés terén, valamint ideális a programok megrendezése tekintetében is.

A tábor fő célja, hogy a nyári vakáció örömeit olyan élményekkel egészítse ki, melyek a hadtörténelemhez és honvédelemhez kapcsolódnak, segítik a közösségek kialakulását és erősödését, biztosítják a tartalmas és színvonalas kikapcsolódást, az önfeledt Velencei-tó partján történő nyaralást.

A táborba szeretettel várunk minden olyan 8-15 éves fiatalt, aki vállalja a honvédelmi tábor katonai feladatait, szereti az egészséges, sportos életmódot, és egy fegyelmezett közösség tagja kíván lenni.

A Tábor időpontja:
június 24 (péntek) – június 30. (csütörtök), 7 nap 6 éjszaka.

A táborokban 60 fő/ turnus részvételre van lehetőség.

A tábor térítési díja: 42.000 Ft.

A Tábor költsége egyben, vagy két egyenlő részletben fizethető. A költség magában foglalja a napi háromszori étkezést, a 4 személyes szobákban történő elhelyezés szállásköltségét és valamennyi program kiadását.

A tábor térítési díja a jelenleg ismert – a szervezők által biztosított hozzájárulások beszámításával készült – költségvetés alapján került meghatározásra. Amennyiben a következő időszakban újabb támogatási forrásokat kapunk, akkor azt teljes értékben a résztevő gyerekek ellátására és jutalmazására, a táborban felhasznált anyagok, eszközök bővítésére fordítjuk.

Jelentkezés és befizetés: Kérjük, hogy az innen letölthető jelentkezési lap elküldésével jelezze táborozási szándékát a szervezőknek. A jelentkezés elfogadásáról e-mailban küldünk visszajelzést, melyet követően a részvételi díj (42.000 Ft) vagy annak első részletének (21.000 Ft) 8 napon belüli befizetésével válik érvényessé a jelentkezés.

A jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében fogadjuk, s azok a részvételi díj befizetésével válnak érvényessé.

SZÁMLASZÁM: 11736116 – 20140452 (OTP Bank)
Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete
Kérjük, hogy átutaláskor vagy a táborozó gyermek nevét adja meg feladóként, vagy pedig a megjegyzés rovatban feltüntetni szíveskedjen.

Jelentkezés és kapcsolattartás: ihtvelence2016@gmail.com

Jelentkezési lap

A Tábor programja úgy kerül összeállításra, hogy abban megfelelő arányban legyenek a hadtörténelmi, honvédelmi ismeretek, a katonai gyakorlati feladatok, a kulturális programelemek és a sportolási, kikapcsolódási lehetőségek. A táborban lesz éjszakai túra, sorverseny, sportverseny, szellemi és katonai vetélkedő és még számtalan érdekes, izgalmas program. A Tábor programjainak szervezését és a táborlakók szakszerű felügyeletét pedagógusok és katonák végzik, akik a nap 24 órájában felelősséggel végzik feladatukat.

A résztvevő gyermekek szüleinek (törvényes képviselőinek) – a tábort megelőzően – részletes tájékoztatót küldünk.

Bővebb információ:
Oláh László, táborvezető
E-mail: ihtvelence2016@gmail.com

Tisztelettel vár a IV. Ifjúsági Honvédelmi Tábor!