“Mindenünk e zászló…” – összefoglaló

2017-05-07

“Mindenünk e zászló…” – összefoglaló

Tisztelt Pályázók, Felkészítők, Támogatók, Együttműködők!

Nagy köszönettel tartozunk Mindenkinek, aki bármilyen formában kapcsolódott a kezdeményezésünkhöz, támogatta azt, lelkesítette és segítette a gyermekeket, s nagyon köszönjük annak az 1032 tanulónak, aki ceruzát, ecsetet ragadott és alkotásával segítette a pályázatunk sikerét!

A felhívásunkra 848 pályamunka érkezett, s örömmel jelenthetem, hogy ebben az évben sem túlzás ezt Kárpát-medence szintűnek nevezni, hiszen a képeket az alábbi összetételben küldték el hozzánk:
– Magyarország 33 településéről összesen 501 pályamunka érkezett,
– A Partiumból és Erdélyből 341 alkotás (22 településről)
Itt azt is ki kell emelnem, hogy ebben az évben is megvalósult a nagyváradi és székesfehérvári diákok közös rajzolása, mely erősítette a két város fiataljainak kapcsolatát.
– a Délvidék 4 településéről 5 alkotás érkezett, valamint egy pályamunka érkezett Kárpátaljáról is.

Tekintettel arra, hogy a kiírásban lehetőséget teremtettünk a közös alkotásra, így a 848 pályamunkát összesen 1032-en készítették el, vagyis több mint ezren foglalkoztak a nemzetünk jelképeivel. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy sok iskolai osztály a tanórákon, illetve azokon kívül is foglalkozott a pályázatunkkal, de nem minden gyermek alkotását küldték el részünkre, s így a valós szám még magasabb.

A témaválasztás ismét biztosította, hogy a résztvevők az alkotásaikban megjeleníthessék nemzetünk hadtörténelmének meghatározó szimbólumait, a különböző korok zászlóit, címereit, illetve ezekkel együtt a hadtörténelmünk ismert és ismeretlen katonahőseit, a kiemelkedő eseményeit és meghatározó helyszíneit.

A zsűrizés, befejeződött, a díjazottakat kiértesítettük.

Tisztelettel tájékoztatjuk Önöket, hogy a határon túli eredményhirdetésre és kiállítás megnyitóra május 11-én, 13 órakor Nagyváradon, a Szent László várában kerül sor, a székesfehérvári rendezvény pedig május 26-án, 13 órakor, a Szent István Művelődési Házban kerül megrendezésre.

SZERETETTEL VÁRJUK ÖNÖKET A RENDEZVÉNYEKRE!

A 2017. évi pályázatunk is jól illeszkedett az öt éve tartó kezdeményezésünk sorába, s ezúttal is sikerült több mint ezer gyermek és fiatal érdeklődését felkelteni a nemzeti jelképeink iránt. A résztvevők lelkesen kapcsolódtak a felhívásunkhoz, s rajzszereket ragadva, gyermeki csodákat alkotva bizonyították, hogy él a nemzetünk hadtörténelme!

A május 26-i eredményhirdetést követően közzétesszük a teljes eredménylistát, valamint az összes alkotás megtekinthető lesz a Honvédség és Társadalom baráti Kör honlapján.

Tisztelettel és köszönettel:

a rajzpályázat szervezői