TÍZEZER!

2014-10-26

TÍZEZER!

2011 szeptemberében indult el a „Hazafiság Iskolája” pedagógiai program, aminek negyedik tanéve elején már a tízezredeik résztvevő tanulóját fogadta.

A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete – a hadtörténelmünk népszerűsítése, az ifjúság hazafias honvédelmi nevelésének támogatása érdekében – egy új módszert dolgozott ki, s talált ehhez a kiemelkedő fontosságú feladathoz együttműködőt a Katonai Emlékpark és az MH Összhaderőnemi Parancsnokság, valamint támogatót a Székesfehérvár Megyei Jogú Város és a HM Ei Zrt. személyében. Ez a széleskörű összefogás eredményezte azt, hogy a három éve elindított Hazafiság Iskolája pedagógiai program napjainkra egy ismert és elismert rendezvénnyé növekedhetett, s 2014. október 22-én a tízezredik résztvevő diákját köszönthette.

A sikerhez szükség volt arra, hogy a Nemzeti alaptantervhez igazodó program, a közel ötven rendezvénye alkalmával mindig figyelembe vette a résztvevő tanintézmények igényeit és lehetőségeit, s minden esetben „személyre szabott” programmal várta a pedagógusokat, tanulókat. A kezdetben szinte csak a székesfehérvári általános iskolák kapcsolódtak a Hazafiság Iskolájához, de hamar tágult a kör és egyre távolabbról is érkeztek tanintézmények, sőt az előző tanév végén már határon túli iskola is bekapcsolódott.
A fejlődés másik iránya az volt, hogy 2012-re elkészült a program középiskolásoknak szóló változata is. Örömünkre már középfokú tanintézmény is élt ezzel a lehetőséggel. Ugyancsak fontos elemmé vált a „visszatérő” iskolák számára kínált „haladó” program. Több iskola már kétszer is jelen volt Pákozdon, így számukra minden alkalommal új programot kínáltak a szervezők, ami érdekessé tette a foglalkozásokat azok részére is, akik már túl voltak az „alapkiképzésen”.

Október 22-én, a székesfehérvári Zentai Úti Általános Iskola részére került megrendezésre a komplex foglalkozás, s – először a négy év alatt – a nagyon rossz időjárás miatt nem a Katonai Emlékparkban, hanem az iskola falai között. Ennek ellenére sikerült tartalmassá, látványossá, érdekessé és hasznossá alakítani a foglalkozásokat, melyhez az is hozzájárult, hogy a Zentais diákok az előző évben a KEMPP területén voltak résztvevői a Hazafiság Iskolája programnak, s így már volt mire építkezni a foglalkozások tartalmi és módszertani megvalósítása során.

A reggeli sorakozón egy szép emléklap került átadásra az iskola részére, mely rögzíti, hogy a Zentai Úti suli ismételt bekapcsolódásával érte el a Hazafiság Iskolája program a tízezer főt. Pontosabban a tízezer diákot, mert a szervezők azt is kiemelkedő fontosságúnak tartják, hogy ezzel együtt már több mint 800 pedagógus segítette a foglalkozások előkészítését és megvalósítását, s nekik is sok-sok köszönet jár!

Reméljük, hogy a Hazafiság Iskolája „ezerrel dübörög” tovább… újabb tízezrekkel ismertetve meg a „Haza mindenek előtt” fontosságát!